Termékek Menü

A víz jótékony hatása

A víz a négy ősi elem egyike, a föld, a levegő és tűz mellett. Thálész (i.e. 624 – 546) a vizet mindenek esszenciájaként tekintette. „S kezdetben teremté a vizet”, szól az ismert frázis a Biblia Teremtéstörténetében. Teljesen természetes, hogy víz nélkül lehetetlenné válna életünk.

A víz hatalmas jelentőséggel bír az emberiség számára. Testünk 70%-át víz alkotja. Naponta 2,5 liter víz választódik ki anyagcsere folyamataink során, melyet étel és italbevitel által pótolnunk kell. A víz minden egyes sejtünk alapvető komponense. Szerepe van abban, hogy a vérkeringés által a tápanyagok eljussanak a sejtekbe, hatással van az emésztésre és szabá­lyozza a testhőmérsékletet.

A víz gyógyerejét már évezredekkel ezelőtt elismerték. Számos gyógyulni vágyó beteg keresi fel a mai gyógyfürdőket. A gyógyvizek javítják a bőr vérkeringé­sét, fájdalmakra, keringési zavarokra és rendellenességekre, gyulladá­sokra, alvászavarra és légúti fájdalmak enyhítésére is tanácsolják.

Figyelembe véve a jelentőségét – nagyon fontos a víz minősége! Régen az emberek forrásvizet ittak. A forrásvizek a föld mélyéből törnek fel, átha­tolva a rétegeken, magukban hordozva a föld energiáját.

Manapság tiszta vizet iszunk ugyan, de mire a föld mélyéből az otthona­inkba jut, már nem tartalmazza a föld mágneses információit. A mágneses víz, élő vizet jelent, a forrásvízhez hasonlót, amely a Föld mágnesességét tartalmazza.

A mágnesek hatására a víz ismét képes módosítani saját struktúráját. A nagy vízmolekula helyett ismét trimer szerkezetet vesz fel, amely a leg­kedvezőbb az élet állapotára. Változik a sűrűsége, áthaladó képessége, Ph értéke, valamint a felületi feszültsége, ami létfontosságú a metabolikus folyamatok, a fehérjék és enzimek feloldása során.

 
Gyártók
Raktárkészleten
Különleges ajánlatok